Óvodánk létrejöttéhez hosszú út vezetett néhány család részvételével. Az induló óvodai kezdeményezés 2003. őszétől az óvodaalapító szülők közösségi munkájának köszönhetően családi napköziként alakult meg. A formálódó közösség munkáját Banga Ágnes óvónő segítette. 2006. januárjában megnyitotta kapuit a Katicabogár Waldorf Óvoda Budapest és Budaörs határában, a Kamaraerdő mellett található Repülőtéri út 6. szám alatt. Az óvoda a Csillagösvény Waldorf iskola épületében, a földszinten kapott helyet. Az óvoda fenntartója a Waldorf Ház Egyesület.
Az óvoda vezetői és szülői közössége évről évre tapasztalta, hogy egyre nagyobb az érdeklődés az óvoda iránt. Többszörös túljelentkezés és várólista igazolta, hogy szükség lenne az óvoda bővítésére. Az épület adottságait kihasználva lehetőség volt egy plusz kis terem kialakításra, így a korábbi 24 fős óvodát 2013-ban 30 fősre bővítettük. A kis teremben van a legkisebbek, a 3 éves gyerekek kislétszámú csoportja. A délelőtti csoportszobai szabad játékidőt itt töltik a kicsik, az udvari játékidő alatt találkoznak nagyobb társaikkal. Azonban így sem volt elég hely minden jelentkező számára.
2014 őszén a Katicabogár óvoda fenntartója és meglévő szülői közössége úgy érezte, segíteni tudja egy új óvodai csoport létrejöttét. Meghívta az óvoda iránt érdeklődő szülőket egy beszélgetésre, ahol néhány család úgy döntött, belevág az óvodaalapítás nehéz, de nemes feladatába.
Sok munka árán létrejött Őrmezőn, egy kedves családi házban a Varázskert csoport. A házat tényleg varázslatos kert veszi körül.
Mindkét óvodában évről évre szépül, gyarapszik a fizikai környezet, a kerti és a benti játékszerek, hogy az ide járó gyermekek méltó körülmények között cseperedhessenek.