Krémek – Kencék

Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a kenyér és „kence”recepteket is, amiket kipróbáltunk és beváltak, azaz a gyerekeink szeretik.

Kukorica krém

Hozzávalók: fél kg kukorica megfőzve, 1 db vöröshagyma felaprítva, só, bors, kevés olívaolaj Kevés olajon megfonnyasztjuk a hagymát. Ráöntjük a kukoricát, sózzuk, borsozzuk és minimális víz hozzáadásával puhára pároljuk. Végül összeturmixoljuk.

Vegán pecsenyezsír

Hozzávalók: 1-2 db paprika, 2 db paradicsom, 2 db vörös hagyma, 1 szál újhagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 db alma, kb. 2 dl kókusz zsír, só, bors, oregánó, bazsalikom, majoránna, petrezselyem, icipici kakukkfű, és rozmaring (de mehet bele akár lestyán is) Mindent apróra vágtam, és alacsony hőfokon a kókuszzsírban fedő alatt megfőztem. Kihűlés után aprítógépben összeturmixoltam az egészet, be a hűtőbe és pár óra múlva már kenhető is a kenyérre. A végén akár pici citromlé és/vagy mustár is mehet bele, úgy fanyarabb lett, és nekem kevésbé ízlett.

Borsókrém

Hozzávalók: 1 bio konzerv borsó, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 ek. olíva olaj, pici só A két fej hagymát karamellizáljuk, erre jött a gerezd fokhagyma, majd az olíva olaj, pici só és a végén összeturmixoljuk.

Sütőtökkrém

Hozzávalók: fél sült sütőtök, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 5-6 db aszalt paradicsom Hasonlóan készül, mint a borsókrém: hagymát karamellizáljuk, rádobjuk a többi hozzávalót és összeturmixoljuk

Csicseripástétom (Humusz1)

Hozzávalók: 1 csésze főtt csicseriborsó, fél csésze pirított szezámmag,1 ek. olaj, ¼ csésze citromlé, 1 gerezd fokhagyma, csipet őrölt kömény, só. Alaposan elturmixoljuk össze a hozzávalókat.

Humusz2

Hozzávalók: kb.10-12 adaghoz: 500g csicseriborsó (áztatás előtt szárazon mérve), 2 citrom leve (kb. 8-10 ek. citromlé), 3 gerezd fokhagyma, 4 ek. pirított szezámmag (vagy tahini), olívaolaj és víz 1:1 arányban (a kívánt sűrűségtől függően), só, bors, római kömény

A csicseriborsót egy éjszakára vízbe áztatjuk. Közben, ha tudjuk, kétszer cseréljük rajta az áztatóvizet, hogy a hüvelyesekben található fehérjebontó enzim működését gátló anyagok eltávozzanak belőle. A borsót feltesszük főni. Míg a borsó fő, megpirítjuk a szezámmagot, majd a kész borsónak eltávolítjuk a habját. Leszűrjük, és a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. Az olajat és a vizet folyamatosan adagoljuk hozzá, amíg el nem érjük a kívánt állagot. A csicseriborsó már maga is elég krémes állagú, úgyhogy sokra nem lesz szükség. Néhány órára a hűtőbe tesszük, majd frissen sült házikenyérrel vagy pászkával, friss zöldségekkel tálaljuk, de töltelékeknek is felhasználható, vagy akár sült zöldségekhez mártogatósnak, vagy hígabb formában szósznak.

Karfiolpástétom

Hozzávalók: fél fej karfiol, 1 fej vöröshagyma, 1 szem héjában sült burgonya, majoranna, borsikafű, őrölt kömény, 1 dl olaj, só.

A karfiolt megfőzzük és a sült burgonyával összetörjük. Hozzáadjuk a megdinsztelt hagymát és a fűszereket, majd az olajat fokozatosan hozzáadagolva hozzá jól eldolgozzuk. (forrás: Napfényes receptek 2.)

Napraforgó krém

Hozzávalók: 20 dkg napraforgó mag, 1 gerezd fokhagyma, 6 ek. hidegen sajtolt napraforgó olaj

A napraforgómagot zsiradék nélkül nem túl sötétre pirítjuk. Ha kihűlt, a 2/3 részét megdaráljuk, a többit félretesszük. A fokhagymát meghámozzuk, összezúzzuk és a darált maghoz adjuk. Sóval, őrölt borssal ízesítjük, és a napraforgóolajjal alaposan összekeverjük. Végül a félretett magokat is beleszórjuk, majd a masszát letakarjuk, és behűtjük. Finomra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel is meghinthetjük.

Szezámmagos vöröslencsekrém

Hozzávalók: 2/3 szétfőtt vöröslencse (főzővízbe babérlevelet teszünk), 1/3 szezámmag, 1-2 gerezd fokhagyma, lilahagyma ízlés szerint, só, korainder, római kömény.

A hozzávalókat összeturmixoljuk. Az ízesítéssel vigyázni kell, inkább apránként emeljünk adagot, mert egy túl kiugró domináns íz elronthatja az egészet.