Óvónénik

Lelkes Katalin

1970-ben születtem Budapesten. Férjemmel és három gyermekemmel Pusztazámoron  élek. Első és legfontosabb hivatásomnak az anyaságot tartom. Ehhez legközelebb az óvónői szakma áll, így családomon kívül is folytathatom a szeretet és nevelés művészetét. A főiskola befejezése után önkormányzati óvodában helyezkedtem el. Ez idő alatt jártam Solymárra, a waldorf  óvónőképzésre. Itt találkoztam azokkal az irányelvekkel, amelyek a gyereknevelésről alkotott elképzeléseimmel egyeztek. Közben részt vettem egy waldorf óvoda alapításában. Amint megkaptam a waldorf óvónői képesítésemet, itt kezdtem dolgozni.  Innen mentem GYES-re, és 9 szép évet töltöttem itthon.  Munkába való visszatérésem után 5 évig dolgoztam waldorf óvodában, majd új irányt vett az életem és ismét önkormányzati óvodában helyezkedtem el. Úgy éreztem, hogy azoknak a gyerekeknek is szeretném ezt a pedagógiát nyújtani, akik a waldorf körön kívül helyezkednek el. Közben több olyan tanfolyamon vettem részt, amelyeket segítő eszközként alkalmazhattam a munkám során. Ezek zene-, mese-, és művészetterápiás képzések voltak. Egy sorsszerű találkozásnak köszönhetően visszatértem a waldorf óvodába. Így kerültem 2019 szeptemberében a Katicabogár oviba.

A gyerekekkel együtt töltött idő alatt nap mint nap megtapasztalom azt, amit Szabó Lőrinc ír a kisfiáról:

„és Lóci, mire visszaértünk,
már bent volt, ugrált, kacagott,
s szemében ragyogott az isten,
aki a lelkében lakott.”

Péteri Krisztina (délutános óvónő)

A gyermekek szeretete nagyon régi időkre nyúlik vissza nálam. Emlékszem, amikor kisiskolásként is szívesen homokoztam kisebb unokatestvéreimmel, később pedig örömmel vigyáztam gyermekekre szülőfalumban. Családomban úttörőként egyetlen pedagógus vagyok, annak idején egy nagyon kedves tanítóbácsim megjósolta, hogy ezen a pályán fogok boldogulni. A sors mégis úgy hozta, hogy több nagyobb, hosszú kitérő, más tanulmányok és egyéb területen eltöltött évek után lettem óvónő. 2012 óta dolgozom gyermekekkel,  2014 óta hivatalosan óvónőként. Budapesten, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán, esti tagozaton szereztem meg az óvodapedagógus végzettséget.  Abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az iskolában tanultakat rögtön kamatoztathattam a gyakorlatban is. Korábban dolgoztam másik  alternatív óvodában, valamint olyan óvodában is, ahol sajátos nevelési igényű gyermekekkel foglalkoztam. Főiskolai tanulmányaim alatt is nagyon tetszett, amit a Waldorf-pedagógiáról tanultunk, már akkor éreztem, hogy ez egy különleges, csoda világ. Ezért döntöttem úgy, hogy a Varázskert Waldorf Óvoda pályázatára jelentkezem. Milyen jól is tettem, mert tényleg egy varázs világba (Kertbe J )  csöppentem. Minden nap egyedi és különleges, színes történésekkel, apró és nagy örömélményekkel gazdagodunk, gyermekek, óvónénik, szülők egyaránt. Nagyon jó érzés ebben az összetartó közösségben lenni és közösségért tenni. Szabadidőmben szívesen táncolok, érdeklődési területeim még a természetes gyógymódok, egészséges táplálkozás.

Fazekas Dóra

Amikor 1999-ben jelentkeztem az Apor Vilmos Katolikus Főiskola óvodapedagógus szakára, már biztosan tudtam, hogy óvónő szeretnék lenni. Előtte is dolgoztam óvodában (Waldorf óvodában), mint óvónői segítő, így volt már képem arról, hogy hogyan működik egy Waldorf óvoda. Szerettem gyermekekkel foglalkozni, de úgy éreztem, az akkori munkám nem elégít ki, többet szeretnék, többre vagyok képes. Ezért elvégeztem a főiskolát.

A főiskola elvégzése után 2012. szeptemberétől a szadai Meseház Waldorf Óvodában kezdtem el dolgozni, mint óvónő. Itt nyílt lehetőségem arra, hogy megtapasztaljam a valódi óvodapedagógusi, waldorf-óvodapedagógusi munkát, szépségeivel, kihívásaival együtt. 

2014.szeptemberétől dolgozom itt a Katicabogár Waldorf Óvoda Varázskert csoportjában, mint csoportvezető óvónő. Számomra nagyon fontos, hogy egyszerre foglalkozzak a kisgyermekek testi-lelki-szellemi fejlődésével. Megtapasztalhassák a szabadságban, de nem szabadosságban való fejlődés lehetőségét az óvodában a mindennapokban és az óvodai ünnepek által is. Így adva alapot a kisgyermekek nyugodt, kiegyensúlyozott biztonságban való fejlődéséhez. Az évek tapasztalata megmutatta számomra azt is, hogy milyen fontos a szülőkkel való közös munka, együttműködés. Hisz a kisgyermek akkor van jól, biztonságban, ha a körülötte lévő felnőttek is jól vannak, jól érzik magukat, megtalálják helyüket az óvoda életében. Ezen értékek és gondolatok vezérelnek a kisgyermekekkel eltöltött óvodai napok során.

Surman Judit

A Katicabogár Waldorf Óvoda születésében alapító szülőként vettem részt.  1995-ben szereztem meg az óvónői diplomámat, majd a három fiammal otthon töltött évek alatt 2009-ben a Waldorf Óvónőképzést is elvégeztem. 2006-ban a baba-mama csoportot vezettem óvodánkban, majd 2007. szeptembere óta óvónőként dolgozom itt.

Óvodánk rendszeresen, minden nevelési évben fogad hospitálókat az ELTE nappali Waldorf képzéséről, valamint a solymári Waldorf Pedagógiai Intézet posztgraduális óvodapedagógus képzéséről. Így én is hospitálást vezető óvónő vagyok. Nagyon fontosnak tartom az elméleti képzés mellett, kiegészítésképpen a gyakorlatban, az óvodai életben szerezhető tapasztalatokat, örömmel kísérem a hallgatókat.

Hobbijaimat az óvoda életében is tudom hasznosítani: a kötés, a horgolás a mindennapjaim része, sok játékszer, báb, az évszakasztal díszei kerülnek ki a kezem alól. A kertészkedés, a természet szeretete is része az óvodai mindennapoknak, minden pénteken kirándulunk, az óvoda kertjét gondozzuk a gyerekekkel, magaságyásaink is épültek, fűszernövényeket, zöldségeket, szamócát szüretelünk.

Az óvodai munkám fontos részének tartom a szülőkkel való kapcsolattartás minőségét gondozni. Igyekszem a Szülői estjeinket tartalmassá, élményszerűvé tenni. A csillagösvény Waldorf iskola újságjában, a Csillagkürtben több írásom is megjelent a Waldorf óvodai életről. Óvónőnek lenni számomra örömteli hivatás, hálás vagyok, hogy ezt a gyönyörű, személyiségem minden rétegét megmozdító munkát végezhetem.