„A szépet csodálni,
Rudolf Steiner
Az igazat óvni,
A nemeset tisztelni,
A jót körülölelni,
Ez vezeti az embert
Az életben célokhoz.”
„Mindenfajta nevelés önnevelés, és mi mint tanítók, nevelők csak a saját magát nevelő gyermek környezetét alkotjuk. A legkedvezőbb környezetet kell teremtenünk, hogy a gyermek úgy nevelje általunk önmagát, ahogy belső sorsát követve nevelődnie kell.”
Rudolf Steiner
A kisgyerek érzékleteiben él. Minden, ami a környezetében történik, akarva-akaratlanul hatással van rá. A gyermek azonban nem csak a fizikai világot érzékeli,hanem,elsősorban a számára fontos másik embert – az anyát, apát, testvéreket, majd az óvónőt. Az első években még nagyon közel áll egymáshoz a testi és a lelki fejlődés, és így számos kölcsönhatás figyelhető meg: ha szeretettel, figyelemmel, örömmel, pozitív érzéssel és gondolattal veszik körül a kisgyermeket, akkor az kedvezően hat az ő érdeklődésére, az érzékelés intenzitására. Egy inger gazdag, sok érzékszervet igénybe vevő környezet előhívja a gyerek belső aktivitását, erősíti a tevékenységekben, mozgásban is megnyilvánuló „testi intelligenciáját”.
Nagyon fontos, hogy a gyermeknek elég ideje legyen arra, hogy a saját tempója szerint tudja felfedezni a világot, feldolgozni a tapasztalataiból származó élményeket, és elsajátítani a sokféle minőséget, különbözőséget mindegyik érzékszerv területén. A kisgyermekkor tanulásának legfőbb formája az önkéntelen figyelem által vezérelt spontán utánzás. A gyermek a cselekvést éli át, és ebből kiindulva kötődik érzelmileg a tapasztaltakhoz. A kisgyermek nem a szóból tanul, hanem a szemlélődésből, tapasztalatból, cselekvésből.
A Waldorf-óvoda tudatosan él a ritmikus ismétlés én-erősítő, szorongásoldó hatásával. A természet szüntelen körforgásban, az évszakok váltakozásában – tavaszi újulásban, nyári fényben, őszi érettségben, téli álomban – éli ritmusát. Mindez a ki- és belégzés ritmusát követi és megszabja az ember életét, munkáját. A Waldorf-pedagógia felfogása szerint alvás és ébrenlét, nyár és tél, a ki- és belégzés hasonló, egymást imitáló ritmusok, melyeknek az ember lényére gyakorolt hatását nem hagyhatjuk figyelmen kívül a nevelés folyamatában sem. Ezen kívül még azt is mondhatjuk, hogy a keresztény ünnepkör köré épülnek ünnepeink.
Ritmusos még a heti művészeti tevékenységek váltakozása is. Ezek a ritmusok valóban erősitik ”én”-jüket és akaratukat és biztonságot adnak a kisgyermeknek. Erre épül a Waldorf-pedagógia.
A családban is fontos a kisgyermek számára az étkezések, a lefekvések és felkelések, a séták és más tevékenységek tagolt rendje, ugyanúgy igényli ezt az óvoda rendjében is. A Waldorf-pedagógia a gyerek napját úgy tagolja, hogy a koncentráltabb tevékenységek után mindig egy szabadabb következik. Ez által ritmusa lesz a napnak, mint ahogy a lélegzésnél a ki- és belégzés váltakozik. Így lesz képes a gyerek egészségesebben élni, mélyebben aludni, sőt egészségesebben lélegezni fizikailag is. Ezek a folyamatok ugyanis jelentős mértékben függnek a lelki feltételektől: Ha túl sok az élmény, és túl kevés a szabad játék, amiben fel tudná dolgozni az élményeket, akkor egészségtelenül elfárad a gyerek; ha viszont túl kevés az élmény, akkor unatkozik.
Nagyon fontos, hogy az óvodai élet, ne sokban különbözzön a családi élettől. A határok ne legyenek nagyon különbözőek, mert ezek a kisgyermeket megzavarják. Nem tud eligazodni bennük és ez a kettősség nem jó a számára, bizonytalanságot szül.
A Waldorf-pedagógia választása a család, szülők részéről tudatos döntés kell legyen! Nem „csak” valami mást szeretnénk az állami helyett! Ez tulajdonképpen egy elköteleződés. A gyermek csak ebben a biztonságban tud nyugodtan, boldogan fejlődni és eligazodni az élet dolgaiban.
Ne nézzen tévét, meséket, mert azok meggátolják az ő saját belső képeinek kialakítását. Inkább meséljünk nekik könyvből, fejből. Az élő szónak nagy hatása és ereje van a nyelvi kifejező készség, az anyanyelv fejlődésére és a belső képalkotásra. A Waldorf-pedagógia rendkívül fontosnak tartja a gyermek képzeletének szabadon hagyását, egészséges fejlődését. Ezért fontos a szabad játék, illetve a mese is! Amikor sokat tévéznek, az megjelenik a játékukban, mozdulataikban, ami gátolja őket.
A gyermek elsődleges feladata a játék! Erre az óvoda nagy hangsúlyt helyez. Többek között ezért sincsenek külön foglalkozások (pl. néptánc, korcsolya, idegen nyelvek, stb.), és ezeket délutánra sem ajánljuk.
Lényeges, hogy a családi értékrend ne különbözzön az óvodai értékrendtől…,hogy ti szülők, valódi bizalommal legyetek irántunk és az óvoda iránt. Ha bármi pedagógiai kérdésetek van, forduljatok hozzánk bizalommal!
„Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban.”
Rudolf Steiner
A szabadság, amit a Waldorf-pedagógia ad, nem egyenlő a szabadossággal! A szabadság azt jelenti,hogy szabad vagy, de bizonyos határok között. A következetes határok a gyermek számára igazodási pontok, melyre nagy szüksége van „én”-jének fejlődése során! A szabadosság, határok, igazodási pontok nélküli, amiben a gyermeknek nincs mihez igazodni, nem is érzi magát biztonságban.
Aki először hall a Waldorf-pedagógiáról, az igen hamar találkozik a szabadság, szabad gyermeki játék, önálló gondolkodás, kezdeményezőkészség, kreatív képzelőerő fogalmakkal. A Waldorf nevelés szellemisége által a fentiek megszerezhető képességek, amik biztosítják a szabad, alkotó felnőtt élet alapjait, az életben való helytállást. Ahhoz, hogy ezek megszerezhetőek legyenek, különböző tanácsokkal már az ismerkedéskor találkozhatunk. Az egyik ilyen a multimédia és a gyermek kapcsolatára vonatkozó javaslatok, ajánlások. A boldog, kiegyensúlyozott, minőségi gyermekkor megteremtéséhez fontos, hogy a lehető legkevesebb médiahatás érje gyermekeinket. Szülőként a mai világban ez olykor nagyon nehéz feladat, ám jelentős pozitív hatásai miatt mindenképp érdemes erre odafigyelnünk. Az erős médiahatások nélkül nevelkedett gyermekek kedvelt játszótársak. Azok a gyermekek, akik a természetet, az életet, a társas kapcsolatokat nem rajzfilmekből, számítógépes játékokból, hanem mesékből, vagy saját megfigyeléseik által ismerik meg, és saját fantáziájukkal, gondolataikkal egészítik ki, lehetőséget adva a gyermeki fantázia sokszínű szabadságának, szívesen látott játszótársak. A szabad játék, a mozgás és kiegészítésképpen egy-egy hallgatott mese, olyan képességeket kelt életre bennük, amelyek maradandóak, és életre szólóan elkísérik őket. A Waldorf-pedagógia rendkívül finom hatásokkal dolgozik a különböző életkorok igényeit figyelembe véve. Ezek a hatások csak akkor tudnak meghatározóan érvényesülni, ha kívülről nem éri a fejlődésben lévő gyermeket drasztikus, az érzékeiket túlterhelő, nem feldolgozható ingeráradat. Helyette inkább beszélgessünk, játsszunk, kiránduljunk gyermekeinkkel, így tudják a természetet és az életet a maga valóságában megismerni. Ne engedjük, hogy gépek legyenek legkedvesebb játszótársaik és barátaik! Ez ma nekünk, szülőknek és a pedagógusoknak a közös felelőssége, biztosítva ezzel az egészséges gyermeki fejlődés feltételeit.
Olvasásra ajánljuk:
- A Waldorf Pedagógiai Program
- Frans Calgren: Szabadságra nevelés
- Rudolf Steiner: Gyermeknevelés – A gyermek játéka
- Rudolf Steiner: A nevelés művészete
- Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor
- Vekerdy Tamás: Gyerekek, óvodák, iskolák
- Kreatív játékok 2-4 éves gyermekeknek
- Kerek Esztendő: ( Tavasz, Nyár, Ősz, Tél)
A MESE JELENTŐSÉGE: MIT ÉS HOGYAN MESÉLJÜNK AZ ELSŐ HÉT ÉVBEN?
“A gyermek a mesehallgatás során nemcsak a mesélő szülőre, hanem befelé is figyel, lelki szemei előtt megelevenedik a történet, és a saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot. Ilyenkor nagyon intenzív belső munkát végez: elképzeli, amit hall, és egy belső illusztrációban megrajzolja saját történetét. Ez segíti őt a nap folyamán felgyűlt feszültségei, negatív érzései feldolgozásában, és azoknak a félelmeinek a megszelídítésében, amelyeket nem tudott, vagy még nem mert megfogalmazni. A mesélővel való személyes kapcsolata teszi lehetővé azt, hogy érzelmi biztonságban érezze magát, ellazuljon, átadja magát annak a lebegő tudatállapotnak, amelyben a belső képvilágát megelevenítheti, és létrehozhatja a belső mozit.”
Dr. Kádár Annamária – pszichológus
Az ember fejlődésében jelentős szerepet játszik, hogy ki mikor milyen mesét,
történetet kapott gyermekként vagy ifjúként. Az egészséges és egyéni én-
fejlődéshez nélkülözhetetlen a kisgyermekkorban elhangzó mindennapi mese.
De miért?
Mert a kisgyermek a cselekvéseiből építi fel a lélek rezdülésein keresztül a
tapasztalatok segítségével a saját akaratát.
Persze a nagyon kicsi gyermek akar sok mindent. Ám a mesék révén az akaratnak célja lesz, és ez átalakul úgy, hogy a kifejlődött, megerősödött akarat eszköz lesz egy cél érdekében. Még nem gondolkodik, tervez egy kicsi, hanem cselekszik, ami valamilyen végeredménnyel jár. Ez ébreszti rá az összefüggésekre, és ébreszti iskola körül a gondolkodásra. Ezért olyan mesékre van szükségük, amelyekben a cselekvés eredménye megmutatkozik, de nem magyarázódik meg, mint tanulság.
A gyermeki lelki folyamatokban kb. 7 éves korig a világot jónak látja a gyermek,
és ösztönösen keresi a jót. Ha csak azért akar valamit a gyermek, mert neki jó, de nem érdekli, másnak az mit okoz, akkor az egoizmust fejleszti (ilyen a hisztikorszak, amelyből a jó felnőtti mintával kinő). Ha lát példát arra, hogy
mindenkinek legyen jó, ne csak magának, akkor az az egészséges én-fejlődéshez, egészséges egoizmushoz vezet, hiszen meg kell tanulnia kiállni magáért. De úgy, hogy ne mások kárára tegye azt. Lassan jön rá a gyermek, hogy a világban van rossz is, olyan, ami neki nem jó. A második 7 évben (7-14- ig) a világot a maga szépségében kell odaadni a gyermeknek, hogy ez a szépség a jósággal karöltve a világba vetett bizalmát erősítse. Ha ezeket megtapasztalta, akkor az élet harmadik 7 évében (14-21- ig) az igazság, nemcsak mint ítélet, hanem mint morális alap fejlődhet ki az ifjúban. A felnőtteket utánozzák a kicsik, majd iskolásként követni akarják, feltekintenek rájuk, mert az érzésük azt diktálja, s végül az ifjúság kezdetén megállapítják, hogy a körülöttük élő felnőtt vagy barát valóban a morális igazságot keresi. A mesék segítenek nekünk is és a gyermeknek is az igazság, szépség, jóság keresésében.
Ezeket alapul véve kereshetjük meg az első hét évben fontos meséket a
gyermekeknek. Később a Waldorf iskolában további útmutatást adnak a
szülőknek a tanítók.
Az újszülöttet énekekkel, dalokkal vesszük körbe, majd ahogy nőnek, jönnek a
höcögtetők, ciróka- marókás játékok. Ha jól belegondolunk, ezek is mesék,
dallamba, rigmusba, játékba takarva. Ez épp elég is a kicsiknek, mert a jól eső
hangulat és az ismétlések juttatják oda, hogy ő is elkezd beszélni, utánozni. Amíg oviba nem kerül, ezeknek van a legnagyobb hangsúlya. Jó, ha a mesék egy
állatkáról (először földrajzi környezetünkből), egy falevélről, egy, a gyermekkel
megtörtént eseményről szólnak – a 2 és fél – 3 éves gyermeknek meséljük a
napjait egy kis állat „bőrébe” bújtatva. A felnőttek fantáziájának
megelevenedésével a gyermek belső képzelőereje nő, és a kutya, a katica
olyanná válik, amilyenné ő tudja elképzelni.
Ezért gyakran érdemes a természetben bóklászni és nem színes, jól kidolgozott, rajzos mesekönyvből mesélni. A színek ne legyenek harsányak, inkább egymásba úszók, egymással harmonizálók. A rigmusos versikék a szókincset és a belső ritmust fejlesztik, főleg, ha ringatással, játékkal kísérjük. A mese viszont abban segít, hogy belerévedjen mindenki a saját fantáziavilágába. Ebben az időben és az első 7 év során gyakran kérik ugyanazt a mesét. Mert van, amit szeretnek, van, amitől félnek, de tudják, hogy a rossz úgyis legyőzhető, és van, hogy egy kedves jellem erősödik meg bennük a jóságos mesehős által.
Az óvodáskor elején még a láncmesékkel ismerkednek, mert azokban is van egy
ritmus, amely a gyermek fizikai testének, ritmikus rendszerének a harmonizálását segíti láthatatlanul (pl. a Kóró és a kismadár). A könnyen
tanulható rövid láncmesék mindamellett a beszédképzésben és tanulási
képességek fejlődésében is fontos szerepet játszanak. 4-5 éves kor között a
klasszikus verses-mesék, mint pl. a „Török és a tehenek” következnek.
Az öt éves kor körül sok kisgyermek elkezd félni. Mesék hőseitől, az árnyéktól, a
sötéttől, az egyedülléttől. Ráébred, hogy ő már nem is olyan kicsi, de azt is látja,
vannak sokkal nagyobbak nála. Ez egy természetes jelenség ebben a korban.
Vannak gyermekek, akik ekkor még nem bírják a varázs- és tündérmeséket, mert ott sok az izgalom, hogy mi lesz a királyfival, a sárkánnyal. Fontos, hogy egyszerű népmeséket kapjanak ekkor, amiben egy próbatétel után elnyeri a jutalmát a főhős. Hadd legyen meg a „jó győz” érzése. Kerüljük a csúfos véget érő történeteket, és azokat, amikben nem érezzük, hogy igazságos a győzelem – ezért nem ajánlottak az Andersen mesék: egy hős sorsának a tragikus
kimenetelét egy óvodáskorú gyermek nem képes megérteni.
Ha a nagy félelmek elkerülték vagy a szeretettel teli környezetben átsegítették a
nehézségeken a gyermeket, jöhetnek a klasszikus magyar népmesék és a Grimm mesék (Hófehérke, Piroska, Holle anyó, Az erdei házikó, Hamupipőke stb.), vagy más népek meséi. Ezek a mesék az évkörben is fontos helyet foglalnak el, ha lehet, ne „előzzük meg” az óvónőt, ha szükséges, kövessük a meséléssel.
Az esti mesélés nem kell, hogy feltétlenül andalító legyen. Ha együtt éljük át, hála és elégedettség teremtődik közöttünk. Mese mindig legyen, ne büntessük a
gyermekeket azzal, hogy nincs! Fontos és jó tudni, hogy 12 éves korig kell a
gyermeknek felolvasni, ezután általában már nem igényli, az olvasóvá nevelés
megtörtént.
Mindig olvassa el a mesét előre a szülő. Ha számára elfogadhatatlan, ne mesélje
azt a gyermeknek senki. Hiszen a kisgyermek tükrözi a felnőttet, az általunk
szépnek, jónak, igaznak tartott értékeket tudjuk átadni. De mégis szabadon
hagyjuk gyermekeinket, ha ő másként érezheti magát, mert a felnőtt biztonságát érzi. Ha megélheti lelkében, képekben a mesét, megtanulja a cselekvések helyességét, a jóért, igazért, saját célért való küzdést és akkor képes lesz önálló, felelősségteljes felnőttként élni.
Nézzük akkor, hogy mit is meséljünk óvodáskorban?
- Weöres Sándor: Bóbita
- Móricz Zsigmond: Iciri-piciri, Verses gyermekmesék, állatmesék
- Ilse Berger: Brumm Brumm a kismackó
- Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
- Tony Wolf: Mesél az erdő
- Grimm: Gyermek és családi mesék (nem minden mesét és csak nagyóvodásoknak!)